|
|
| |
 |
 |
A korrupt munkavállaló által okozott kár mértéke
Kevés munkáltató számolja ki, hogy mennyibe kerül számára, ha olyan embert alkalmaz, akiről az első év után derül ki, hogy nem illeszkedik be a szervezetbe. Erre a kérdésre a válasz, hogy az elbocsátott személy éves fizetésének kétszeresét, háromszorosát is ki kell fizetni. Nem csak a járulékokkal kell ugyanis számolni, hanem figyelembe kell venni a fejvadász jutalékon át, a betanuláson, tréningeken át, az amortizálódott eszközökig minden olyan költséget, amelyet a csalódást okozott munkatárssal kapcsolatban kellett elkönyvelnünk.
|
Ha kiszámoljuk, hogy egy bruttó 250 ezer forint fizetésű munkavállaló elbocsájtása milyen összegbe kerül abban az esetben, ha egy évig dolgozott a cégnél, és nem végzett érdemi munkát, akkor megdöbbentő összeg lesz az eredmény. Ehhez hozzáadva a szándékos magatartással okozott kár átlagosnak számító 10-15 millió forintos költségét (Forrás: Shield Protection Service Kft.) egyértelmű, hogy a fokozott biztonsági intézkedések kitermelik az árukat. Már a legalacsonyabb költségű szűrőn: az önéletrajzok és a referenciák tényleges, mélységben történő ellenőrzésén kiesik az állásra jelentkező munkavállalók mintegy 10 százaléka!
Ennyibe kerül, ha tévedünk a kiválasztás során
Éves fizetés
|
|
|
Forrás: Reid Psychological Systems and Screening Programs (1998). |
Magánnyomozás a humán erőforrás kiválasztás során
Cégünk az elmúlt időszakban több megbízást kapott, amelyek során alkalmazottak munkahelyi visszaéléseit kellett felderíteni. Sok esetben találkoztunk lopásokkal, valamint azzal, hogy a munkavállalók korrupt magatartást tanúsítottak, vagy munkáltatójuk versenytársának adtak át bizalmas adatokat. Az esetek elemzése során arra a következtetésre jutottunk, hogy azok nagy része megelőzhető lett volna, ha a humán erőforrás kiválasztása során nagyobb körültekintéssel járnak el, esetenként pedig biztonsági ellenőrzésre szakosodott cégek ismereteit is igénybe veszik a felvételt végző szakemberek.
|
|
A Shield Protection Service Kft. kidolgozta a humán erőforrás kiválasztása során alkalmazandó biztonsági eljárásokat, amelyeket a betölteni kívánt pozíciótól függően szükséges alkalmazni:
- Minden új jelölt felvétele esetén figyelmet kell fordítani arra, hogy a jelölt végzettségét és képesítését igazoló okiratokat megfelelően ellenőrizzék. Ezen túl szükséges ellenőrizni, hogy a jelölt által megadott referencia telefonszámok valójában milyen személyekhez tartoznak.
- Ha a munkakörének ellátása során a jelölt komolyabb értékek felügyeletével, kezelésével lesz megbízva, akkor érdemes a referenciák mélységi, minimum két előző munkahelyig visszamenő ellenőrzését elvégezni, illetve a munkavállaló büntetlen előéletéről megbizonyosodni.
- Abban az esetben, ha a jelölt későbbi munkája során bizalmas adatok, illetve különösen nagy értékek kezelésével lesz megbízva, akkor a fentieken túl, környezettanulmányok segítségével érdemes ellenőrizni, hogy a versenytársakkal tart-e kapcsolatot, illetve, hogy életvezetése megfelel-e a betöltendő pozíciónak.
|
Üzleti információk kiszolgáltatása:
Egy hazai vezető multinacionális cég megbízásából kiterjedt magánnyomozást folytattunk egy, a konkurenciát belső üzleti információkkal ellátó saját alkalmazottja ellen. A magánnyomozás során kiderítettük, hogy az ellenőrzött személy múltjában fellelhető szabálytalanságokat felhasználva egy, az üzleti életben működő, mindenre elszánt csoport felfigyelt. Az ellenőrzött személy gyengeségeit kihasználva belekényszeríttették őt egy olyan tevékenységbe, amelynek során komoly üzleti információk kerületek az adott cégről birtokukba. A bűnöző csoport képviselői ezekre az információkra alapozva felkeresték a konkurens cégeket, és áruba bocsátották az információkat nagyon komoly összegekért. A legjobb ajánlatot tevő céggel megállapodtak arról, hogy folyamatosan információkkal látják el őket. A magánnyomozás során sikeresen megállapítottuk a megbízónk cégében dolgozó azon személy személyazonosságát, aki információkat szolgáltatott saját cégéről. Bizonyítékokat szereztünk jogellenes tevékenységéről, és erről haladéktalanul értesítettük megbízónkat. Megbízónk az elé tárt bizonyítékok alapján, rövid időn belül megszüntette a nevezett személy munkaviszonyát, és ellene eljárást kezdeményezett. Ajánlásaink eredményeként ma lényegesen szigorúbb biztonsági szűrőn kell megfelelniük a céghez bekerülő új alkalmazottaknak.
|
|
|